Twillight

Készült a:<www.vampire.hupont.hu>alapján

Idézetek a Twilight-ból

 

  • Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.
  • A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal .
  • Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam.
  • Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen.
  • Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.
  • Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.
  • Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.

july.jpeg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 10
Heti: 24
Havi: 213
Össz.: 42 497

Látogatottság növelés
Oldal: Idézetek:Twilight
Twillight - © 2008 - 2024 - greenalovera.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »